Meghódítottuk a Kalica Tetőt!

Persze, nem első nekifutásra!😀

Van, amikor az ember annyira beszél, nézelődik, hogy elmegy a cél mellett! Nálunk is ez történt, kutyasétáltatás, csacsogás, és hopp újból az autónál voltunk. Legutóbb viszont célirányosan, csak mi csajok mentünk és célba értünk. 🙂

Szintén jellemző ránk, hogy egy kis izgalom mindig belefér és a nehezebb utat választjuk. 🙂

Ugyanis, a Kalica Tetőn található Herkó Páter-keresztje több oldalról is megközelíthető, pl. a falun keresztül vagy a másik irányból, ahol választani lehet, jobbra megyünk a Lázbérci-víztározóhoz, vagy balra a Kalica Tetőre. Megsúgom, – aki esetleg nem tudná – van még egy lehetőség, méghozzá középről, a kis pataktól támadni, ahol meredeken, sziklás talajon lehet feljutni a csúcsra. Mi ezt a legutóbbit választottuk és őszintén mondom először jó ötletnek tűnt…

Mikor elindultunk, megvolt még a lendületem, éreztem: Ez az Orsi, kemény vagy, így tovább!

Aha, persze… Ott is a napokban eső esett, így minden sár volt, és az egyik sport áruházban vásárolt túra cipőm igencsak csúszott, pedig az lenne a dolga, hogy ne csússzon, nem??

Így a koncentráció vette át az uralmat, és nem a túrázás élménye, mivel négykézláb közlekedtem. 😞 A sziklás rész első szakasza után, egy kis pihenőt tartottunk, átfutott az agyamon, „nem erre fizettem be”, vissza kellene fordulni, és a normál útról megközelíteni a Herkó Páter-keresztjét, mint a felelősségteljes, normális emberek. Aztán amikor lenéztem, szembesültem vele, már olyan magasságban vagyunk, amire jó magyar szokás azt mondjuk, hogy

“Dikk”

itt már visszafordulni nem lehet, tehát marad a csak előre, és hol van még a cél?? Messze… A levegő persze fogyóban volt, a pulzusom az egekben, így jár az, aki egy évben kétszer megy túrázni, és akkor se a könnyebb utat választja… nem hiába két véglet vagyok, vagy csináljuk, vagy ne, de akkor abba adjunk bele apait-anyait.

Hol pánik, hol öröm, hol vadállat szagok fűtötték az érzelmeimet és a gondolataimat… ez utóbbi már olyannyira nem érdekelt (pedig félős vagyok), hogy ha menet közben összefutottunk volna egy medvével, csak annyit mondtam volna neki: Csá koma, mizu?”, egy Big Foot-nál, pedig szelfizni támadt volna kedvem. Gondolhatjátok persze, hogy a valóságban elájultam volna a félelemtől… De akkor elég vegyes érzelmeim voltak. 🙂

Ahogy haladtunk felfelé, megálltunk pihenni, a mobillal panoráma fotókat készíteni, rádöbbentem, gyönyörű helyen vagyunk, megéri, ne álljunk meg, mert már nem sok van a célig. Aztán végre odaértünk. Nem tagadom, hálás voltam. Megcsináltam, megcsináltuk, sikerült, tádáámm itt a Herkó Páter-keresztje! Ami lentről az autóútról kicsinek tűnt, itt fent bizony jó hatalmas.

Öröm, eufória, vigyorgás, fotózás ezerrel, mobillal és a Sony Milc fényképezőgéppel. A látvány odafent megdöbbentő. Látni a balra található Lázbérci- víztározót, amely akkor éppen félig-meddig párában feszített, látni szemben a sziklás, fás hegyeket, a pici kacskaringós autóutat, jobbra pedig a falut és a távolban a dombokat. Húúú, elmondani nem lehet, nézzétek meg inkább a képeket. 🙂

Kis pihenő után, a normál úton, a fákon turista jelzéssel ellátott úton indultunk vissza a kocsihoz. Azon az úton, amelynek végén az elágazásnál, akár el lehet kanyarodni balra a Lázbérci-víztározóhoz. Menet közben, azért volt még egy kis megilletődés. Történt ugyanis, hogy egy szakaszon elhagyatott hátizsákokat, dzsekiket, mellényeket találtunk, közvetlenül a földút két oldalán. Horror film élményeim megelevenedtek a fejemben, és tutira vettem, itt valaki megette őket, mindjárt jön egy medve, vagy inkább zombi? Persze, nem jött semmi, de azóta sem értem, mi történt ott. Ha gombászni, vadászni megy az ember, akkor nem hagyja ott a cuccait, nem?? Sajnos fotót elfelejtettem készíteni, a döbbenettől. 😞

Épségben visszajutottunk az autóhoz, nem kis büszkeséget érezve, rájöttünk, igazi Superwoman-ek vagyunk, tökös csajok! 🙂 Persze, ez a magabiztosság sem tartott sokáig, mikor megláttam, hogy egy 50 év körüli házaspár, szintén azon úton kapaszkodik fel, gond nélkül… lehet nem ártana edzeni járnom… 🙂

Összességében nézve azt mondom, nem bánom egy percét sem, máskor is megtenném, mert megéri! Ha olyan élményre és látnivalóra vágytok, aminél úgy érzitek, mintha „külföldön lennénk”, akkor hajrá, irány a Kalica Tető! 🥰

Puszi, Orsi 😘😘