Blog

Meghódítottuk a Kalica Tetőt! 

Persze, nem első nekifutásra! 😀

Van, amikor az ember annyira beszél, nézelődik, hogy elmegy a cél mellett! Nálunk is ez történt, kutyasétáltatás, csacsogás, és hopp újból az autónál voltunk. Legutóbb viszont célirányosan, csak mi csajok mentünk és célba értünk. 🙂

Szintén jellemző ránk, hogy egy kis izgalom mindig belefér és a nehezebb utat választjuk. 🙂

Ugyanis, a Kalica Tetőn található Herkó Páter-keresztje több oldalról is megközelíthető, pl. a falun keresztül vagy a másik irányból, ahol választani lehet, jobbra megyünk a Lázbérci-víztározóhoz, vagy balra a Kalica Tetőre. Megsúgom, – aki esetleg nem tudná – van még egy lehetőség, méghozzá középről, a kis pataktól támadni, ahol meredeken, sziklás talajon lehet feljutni a csúcsra. Mi ezt a legutóbbit választottuk és őszintén mondom először jó ötletnek tűnt…

Mikor elindultunk, megvolt még a lendületem, éreztem: Ez az Orsi, kemény vagy, így tovább!

Aha, persze… Ott is a napokban eső esett, így minden sár volt, és az egyik sport áruházban vásárolt túra cipőm igencsak csúszott, pedig az lenne a dolga, hogy ne csússzon, nem??

Így a koncentráció vette át az uralmat, és nem a túrázás élménye, mivel négykézláb közlekedtem. 😞 A sziklás rész első szakasza után, egy kis pihenőt tartottunk, átfutott az agyamon, „nem erre fizettem be”, vissza kellene fordulni, és a normál útról megközelíteni a Herkó Páter-keresztjét, mint a felelősségteljes, normális emberek. Aztán amikor lenéztem, szembesültem vele, már olyan magasságban vagyunk, amire jó magyar szokás azt mondjuk, hogy

“Dikk”

itt már visszafordulni nem lehet, tehát marad a csak előre, és hol van még a cél?? Messze… A levegő persze fogyóban volt, a pulzusom az egekben, így jár az, aki egy évben kétszer megy túrázni, és akkor se a könnyebb utat választja… nem hiába két véglet vagyok, vagy csináljuk, vagy ne, de akkor abba adjunk bele apait-anyait.

Hol pánik, hol öröm, hol vadállat szagok fűtötték az érzelmeimet és a gondolataimat… ez utóbbi már olyannyira nem érdekelt (pedig félős vagyok), hogy ha menet közben összefutottunk volna egy medvével, csak annyit mondtam volna neki: Csá koma, mizu?”, egy Big Foot-nál, pedig szelfizni támadt volna kedvem. Gondolhatjátok persze, hogy a valóságban elájultam volna a félelemtől… De akkor elég vegyes érzelmeim voltak. 🙂

Ahogy haladtunk felfelé, megálltunk pihenni, a mobillal panoráma fotókat készíteni, rádöbbentem, gyönyörű helyen vagyunk, megéri, ne álljunk meg, mert már nem sok van a célig. Aztán végre odaértünk. Nem tagadom, hálás voltam. Megcsináltam, megcsináltuk, sikerült, tádáámm itt a Herkó Páter-keresztje! Ami lentről az autóútról kicsinek tűnt, itt fent bizony jó hatalmas.

Öröm, eufória, vigyorgás, fotózás ezerrel, mobillal és a Sony Milc fényképezőgéppel. A látvány odafent megdöbbentő. Látni a balra található Lázbérci- víztározót, amely akkor éppen félig-meddig párában feszített, látni szemben a sziklás, fás hegyeket, a pici kacskaringós autóutat, jobbra pedig a falut és a távolban a dombokat. Húúú, elmondani nem lehet, nézzétek meg inkább a képeket. 🙂

Kis pihenő után, a normál úton, a fákon turista jelzéssel ellátott úton indultunk vissza a kocsihoz. Azon az úton, amelynek végén az elágazásnál, akár el lehet kanyarodni balra a Lázbérci-víztározóhoz. Menet közben, azért volt még egy kis megilletődés. Történt ugyanis, hogy egy szakaszon elhagyatott hátizsákokat, dzsekiket, mellényeket találtunk, közvetlenül a földút két oldalán. Horror film élményeim megelevenedtek a fejemben, és tutira vettem, itt valaki megette őket, mindjárt jön egy medve, vagy inkább zombi? Persze, nem jött semmi, de azóta sem értem, mi történt ott. Ha gombászni, vadászni megy az ember, akkor nem hagyja ott a cuccait, nem?? Sajnos fotót elfelejtettem készíteni, a döbbenettől. 😞

Épségben visszajutottunk az autóhoz, nem kis büszkeséget érezve, rájöttünk, igazi Superwoman-ek vagyunk, tökös csajok! 🙂 Persze, ez a magabiztosság sem tartott sokáig, mikor megláttam, hogy egy 50 év körüli házaspár, szintén azon úton kapaszkodik fel, gond nélkül… lehet nem ártana edzeni járnom… 🙂

Összességében nézve azt mondom, nem bánom egy percét sem, máskor is megtenném, mert megéri! Ha olyan élményre és látnivalóra vágytok, aminél úgy érzitek, mintha „külföldön lennénk”, akkor hajrá, irány a Kalica Tető! 🥰

Puszi, Orsi 😘😘

 

 

 

Lavandam! A levendula imádóknak!

A levendula egyre inkább “virágkorát” éli. 🙂 Sokoldalú, hiszen nemcsak a nappalink dísze lehet, hanem gyógynövényként is funkcionál, mint pl.  fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatással bír, ezentúlmenően Hölgyeknek jegyezném meg, hogy zsíros hajra és korpás fejbőrre is jótékony hatással van. 🙂

Persze, vannak, akik mindig a pocakukra gondolnak először, nekik súgom meg, hogy szörp és tea formájában is fogyasztható. 🙂

A Lavandam márkának és tulajdonosának saját levendula földje van, így saját termésből készítheti a szörpjeit, teáit, illóolajait. A Lavandam márka már Miskolc, Eger, Mád, Edelény, Hernádvécse különböző éttermeiben is megtalálhatóak. 🙂 Aki pedig otthonra szeretne több ízből rendelni, annak ajánlom a webshopot. 

Puszi, Orsi 😘😘

Zero Waste termékek

Manapság egyre tudatosabban éljünk az életünket, ezért egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az egészséges és környezetkímélő termékek.

Legutóbbi termékfotózásunk képeiből szemezgettünk Nektek, amelyben többek között fa fogkefét, rozsdamentes szívószálat tisztítókefével, méhviaszos csomagolóanyag fotózását kérte tőlünk a Megrendelő. 

Ezek a termékek már Miskolcon is elérhetőek. 🙂

Puszi, Orsi 😘 😘

Fényhozó lámpás

Fényhozó lámpás és környezetbarát gyertyák láthatóak a képeken (a gyertyák égése során káros anyag nem termelődik), ezáltal egészségesen és környezetkímélően élvezhetjük a fényhozó lámpás által nyújtott hangulatot.

Rudabánya, Bányató

Legutóbbi kirándulásunk a rudabányai Bányatóhoz vezetett.  Számos fotót láttunk már korábban az interneten erről a meseszép helyről, úgyhogy ideje volt már felkerekedni és nekünk is megörökíteni. 🙂

Egyébként azt a pletykát hallottuk, hogy a rudabányai bányát annak idején berobbantották, ezt követően létrejött a bányató és ennek köszönhetően búvárkodás során a tó alján házak, fém öltözőszekrények, szerszámok stb. is találhatóak. 👀

Megéri egy napsütéses napon elkirándulni ide, mert nem fog csalódást okozni 🙂

Puszi, Orsi 😘😘

 

Tesók

A lányok, akik testvérek, ajándékba kapták szüleiktől a stúdiónkban való fotózást 🙂

Szépek, különlegesek és tehetséges modellek  🙂

Bízom benne, hogy lesz még szerencsém őket fotózni 🙂

Puszi, Orsi

Parasznya Rally

Első alkalommal vettem részt egy rally-n, természetesen, mint néző 🙂

Ez pedig a Parasznya Rally volt és, ha már ott voltam, akkor muszáj volt fotóznom, így készítettem is egy pár képet 🙂

A képek színei nem a megszokottak, hiszen, aki látott már rally-n készült képeket az tudja, hogy minél színesebb, figyelemfelkeltőbb, túlszaturált színeket használnak a fotósok.

Mivel én, amikor csak tehetem, szeretek kilógni a sorból, ezért a stílusomnak megfelelő matt hatást használtam. 🙂 Továbbá mivel egy idő után már untam a banánt a rally-n, ezért dupla expozíciókat is készítettem, ezért van az a 3 különös fotó 🙂 

Puszi, Orsi

 

Egy kis erdei séta

Árpimmal kirándultunk egy kicsit az erdőben 🙂

Ez alkalommal, kivételesen, a szokásos Canon felszerelésem helyett, Árpi egyik Sony Milc (A6300) gépével fotóztam. 

Még nem vagyunk öribarik a géppel, viszont tetszik a képi hatása és a tudásal, ezt is meg kell majd tanulni úgy kezelni, hogy “csukott szemmel” is menjen 

Puszi, Orsi

 

Megint Kassán jártunk 🙂

Hétvégén megint tettünk egy röpke látogatást Kassán, Árpimmal és Tesómékkal. Ezúttal betértünk a Szent-Erzsébet Dómba is, készítettem is egy pár fotót a beltérről,  viszont legközelebb úgy számolom órákat fogunk itt eltölteni, annyi látnivaló és fotóznivaló van. 🙂

Természetesen a dómot kívülről megint csak megörökítettem, nem tudtam megállni. 😀

Ezúttal Árpi egyik MILC fényképezőgépét használtam, mely nem állt rögtön a kezemre, viszont látok fantáziát abban, hogy a következő kiránduláson is ezt használjam. 🙂

Puszi, Orsi

Kassa

Két hete elutaztunk Krisztával régi vágyam egyik helyszínére, Kassára. Van egy különös vonzódásom a város iránt, melyet nem tudok megmagyarázni. A várost élőben látva lenyűgöző. Bár nem is vártam azt, hogy csalódni fogok. 🙂

Amit először lencsevégre kaptam, és ami miatt a városban utaztam az a Dóm volt, mely a város centrumában helyezkedik el. Ennek az épületnek a helyén már a 13. században is állt egy templom, mely leégett, ezt követően kezdték meg a dóm építését, melyet újabb tűz és ostrom pusztított, valljuk be nem volt könnyű sorsa ennek az épületnek, mely II. Rákóczi Ferenc hamvait is őrzi. Van egyfajta „bája”, ami inkább libabőrös érzetet nyújt, egyszerre csodálatos és hátborzongató, ez valószínűleg a gótikus stílusának köszönhető. Ott jártunkor sajnos nem jutott idő arra, hogy belülről is szétnézzünk, viszont a következő utazáskor erre mindenképp időt fogunk szentelni. 🙂

Mellette található az Orbán-torony, az Állami Színház, Immaculata-szoborcsoport, a premontrei templom, a Szent Mihály Kápolna.  A városban bőven akad látnivaló azoknak is, akik esetleg inkább shoppingolással szeretik az időt tölteni. 🙂 A Plázák tiszták, hangulatosak és kedvező árakkal várják a vásárolni vágyókat 🙂

Az ételekről is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, pedig én eléggé incifinci, válogatós vagyok 😀

Egy szó, mint száz, aki teheti, látogasson el Kassára. 🙂

Puszi, Orsi

Magos-kő és Bánkút

Vasárnap Krisztával és Gyurmával ellátogattunk Magos-kőre és Bánkútra, egy kicsit fotózni, kutyát sétáltatni, kiszellőztetni magunkat.  Magos-kőn először jártam, mesebeli hely, varázslatos és kicsit félelmetes is  Itt nem sokáig voltunk, mivel hangokat hallottunk, vadállat hangokat  Gyurma felvette a támadóállást, látni nem láttunk semmit, és mivel én nagyon ritkán járok természetbe, nagyon megijedtem, úgyhogy vissza siettünk az autóhoz.  Következő úti célunk Bánkút volt, ahol elég nagy köd fogadott minket, de hát a fotósok ezt szeretik 

Ha valaki évekkel ezelőtt invitált természet fotózásra, határozottan nemet mondtam neki, mondván, hogy engem csak az emberek, a portré képek készítése érdekel. Azt kell mondjam, öregszem  Beszippantott magával a természet, és alig várom a következő alkalmat, hogy a természetben fotózhassak  Fotók: Molnár Orsi Mozgóképkészítő

Karácsonyi fotózás

2018. évben is nagyon jól sikerült a karácsonyi fotózás, sok mosolygás, kacagás, szeretet jellemezte. 🙂

Sminktanfolyamok

2018-ban három alkalommal is rendeztünk alap sminktanfolyamot szuper nőciknek 🙂 A sminktanfolyam célja az, hogy az Anyukák, Dolgozó Nők a mindennapok folyamán is el tudjanak készíteni saját maguknak egy hozzájuk illő alap sminket 🙂 A profi sminkeket készítették és oktatták: Halminé Mikola Rita és Margita Macková. Köszönjük a csodás munkátokat 🙂 Folytatjuk 2019-ben is a sminktanfolyamokat, bővebb infók hamarosan 🙂

 

Kirándulás a Selenia Rally nyomában

Imádjuk az Alfáinkat, és amikor csak tehetjük ellátogatunk velük Alfa Romeo Találkozókra 🙂 Általában nálunk vannak a fényképezőgépek is, így meg tudjuk örökíteni és át tudjuk adni az ott átélt élményeket 🙂

Muhi Emlékmű

Egy kis drónos felvétel az Emlékműről. 🙂