Kassa

Két hete elutaztunk Krisztával  régi vágyam egyik helyszínére, Kassára. Van egy különös vonzódásom a város iránt, melyet nem tudok megmagyarázni. A várost élőben látva lenyűgöző. Bár nem is vártam azt, hogy csalódni fogok. 🙂

Amit először lencsevégre kaptam, és ami miatt a városba utaztunk az a Dóm volt, mely a város centrumában helyezkedik el. Ennek az épületnek a helyén már a 13. században is állt egy templom, mely leégett, ezt követően kezdték meg a dóm építését, melyet újabb tűz és ostrom pusztított, valljuk be nem volt könnyű sorsa ennek az épületnek, mely II. Rákóczi Ferenc hamvait is őrzi. Van egyfajta „bája”, ami inkább libabőrös érzetet nyújt, egyszerre csodálatos és hátborzongató, ez valószínűleg a gótikus stílusának köszönhető. Ott jártunkor sajnos nem jutott idő arra, hogy belülről is szétnézzünk, viszont a következő utazáskor erre mindenképp időt fogunk szentelni. 🙂

A dóm mellett található az Orbán-torony, az Állami Színház, Immaculata-szoborcsoport, a premontrei templom, a Szent Mihály Kápolna.  A városban bőven akad látnivaló azoknak is, akik esetleg inkább shoppingolással szeretik az időt tölteni. 🙂 A Plázák tiszták, hangulatosak és kedvező árakkal várják a vásárolni vágyókat 🙂

Az ételekről is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, pedig én eléggé incifinci, válogatós vagyok 😀

Egy szó, mint száz, aki teheti, látogasson el Kassára. 🙂

Puszi, Orsi

(Kassa, 2019.02.16.)